Minden hír aminek ezt a címkét adtuk: Szabadszállás
Reakciók egy szabadszállási eseményről – ki a város életében a meghatározó és ki nem?
A közelmúltban Darabos József Szabadszállás polgármestere a meghívott vendégek körében tájékoztatást adott a városban történő fejlesztésekről és a jövőbeni tervekről. A rendezvényen megjelent Salacz...
Új bölcsőde épült Szabadszálláson, egyelőre üresen áll
Előzmény: a kormány 2018-ban 4,5 milliárd forintot biztosított a központi költségvetésből új bölcsődék kialakítására és a meglévők férőhelyeinek növelésére. 2019 végén Szabadszállás 200 millió...
Mert adni jó! Egy szabadszállási adományozó jó példával jár előttünk
Már tavaly karácsonykor is szép gesztus volt olyan gyerekeket segíteni, akiknek nem vagy alig jut étel az asztalukra. Újpál Éva Judit rendszeresen szervez adománygyűjtést...
Így parkolunk mi – parkolási körkép Szabadszállásról
Szabadszálláson enyhén szólva is gond van a parkolással. Egyrészt sok a szabályszegő, másrészt kevésbé hangsúlyos a számonkérés. Bár tegnapelőtt láttam, hogy egy forgalommal szemben...
A kunok hazájában – Zöldi Imre: Jó szavakat kapni, engem kifizettek jó szóval
Zöldi Imrével, földimmel, már nagyon régóta szerettem volna beszélgetni, hisz sűrűn látom viseletben Szabadszállás utcáin. Ellátogattam otthonába a megbeszélt időben. Hamarjában elő is kerültek...
Fakivágás borzolja a szabadszállásiak kedélyét
Nemrégiben röppent fel a hír, hogy Szabadszálláson a szakrendelőknek helyet adó épület udvarán lévő, nagy fákat ki fogják vágni. A hírt adó poszt hozzászólásainál...
Hirdetés
Felkapottak
KecsUP -
Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát
Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...
Hirdetés
Legnépszerűbb
KecsUP -
Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát
Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...