NOTESZ – Állami légikalózkodás Fehéroroszország-módra

A világ közvéleménye szinte szóhoz sem tud jutni annak a gépeltérítésnek kapcsán, amelyet Fehéroroszország állami gépeltérítésként hajtott végre. Múlt hét vasárnapján a Ryanair Athén-Vilnius...

Előzetes letartóztatásba került a nagykőrösi emberrabló

A Nagykőrösi Rendőrkapitányság a sértett sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése és testi sértés bűntettének a megalapozott gyanúja miatt indított eljárást egy válófélben levő, helyi...

Forgácsok – A győzelemről…

Győzni – tisztességes körülmények között – mindig is nagyszerű és jó dolog volt. A győzelmet sohasem adják ingyen, arra mindig fel kell készülni kemény...

Térfigyelő kamerát telepítettek a piaccsarnokra

A nagykőrösi önkormányzat 2020. évi zárszámadási rendeletéből derül ki, hogy az elmúlt esztendőben a városközpontban elhelyezett térfigyelő kamerák közül három is meghibásodott. A javításuk...

„Az igazi reformátusokat meg kell védeni a fideszesektől!”

A címbéli felütéssel kezdte Facebook posztját május 24-én, hétfőn Zágráb Nándor önkormányzati képviselő, a Jobbik országgyűlési képviselőjelöltje Pest 12. számú választókerületében. A következőket írja: „Mint ismeretes,...

Aktuális: Körtvélyesi badarságai

A kollektív bölcsesség az marhaság! A kollektív hülyeség az valóság... (Popper Péter) A fenti, elhíresült bölcsességről lehetne elmélkedni, de ezúttal elégedjünk meg annyival, hogy a „hülyeség”...

Médiakormányzás és 26 km kerékpárút

Varga Mihály pénzügyminiszter május 19-én jelentette be közösségi oldalán, hogy döntöttek a közlekedésfejlesztési pályázatokról, 3,2 milliárd forint támogatással 26 kilométer kerékpárút épül Pest megyében....

Tapasztalatok és tanulságok: tíz éve kezdődött a városközpont átépítése

Szinte napra pontosan tíz évvel ezelőtt emelte le a daru a nagykőrösi városháza előtt álló bronz női alakot a talapzatáról, hogy néhány száz méterrel...

PERISZKÓP – Ellenzéki összefogás…

Nagyjából egy évvel vagyunk a választások előtt, és a közvéleménykutató intézetek szerint, hol az ellenzéki összefogás vezet minimálisan a Fidesz–KDNP előtt, hol fordítva. A magyar...

Koronavírus: 6,9 millió forint bírságot szabtak ki a nagykőrösi rendőrök

A Nagykőrösi Rendőrkapitányság illetékességi területén 2020-ban a koronavírus-járvány miatti ellenőrzési kötelezettség teljesítése során 3527 fő hatósági házi karantén hatálya alatt álló személy ellenőrzését hajtották...

Utolsó hónapjához ér az EB felkészülés

Tavaly a vírus miatt nem került megrendezésre a Shinkyokushin Karate Európa-Bajnokság, így még nagyobb izgalommal várják a versenyzők a megmérettetést. Georgia ad majd otthont Európa...

Újraindul az élet a nagykőrösi mozgáskorlátozottak szervezeténél is

A szigorítások lazítása jó hatással van a Mozgáskorlátozottak Nagykőrösi Szervezetére is, hisz a bezártság őket is megviselte. Az újraindulás örömét azonban beárnyékolja az év...

Puhl Sándor Nagykőrösön

Hatvanöt éves korában elhunyt Puhl Sándor futballbíró, az 1994-es labdarúgó-világbajnokság döntőjének a játékvezetője. Polgári foglalkozását bútorüzleti dolgozóként kezdte, 1993-tól az egri Domus Áruház igazgatója...

Gyepmesteri feladatok Nagykőrösön

Elkészítette 2020. évi beszámolóját a nagykőrösi önkormányzattal szerződéses viszonyban álló Menhely az Állatokért Környezetvédelmi és Állatvédelmi Közhasznú Alapítvány. A szervezet végzi a város közigazgatási...

XXI. század modern világának ősi szakmája: a birkanyírás és a gyapjú

Akinek birkája van, annak évente egyszer nyíratni is kell! Manapság a birkanyírás szükséges velejárója a tartásnak. Még régen a családot eltartotta a birka nyers gyapjúja,...