fbpx
-3.5 C
Kecskemét
2023. november 30., csütörtök

FRISS HÍREK

A lengyel kormány elfoglalná a vidéki lapokat, de a bíróság most megakadályozhatja

- Advertisement -
A varsói kerületi bíróság felfüggesztette a versenyhivatal döntését, ami áldását adta volna arra, hogy a legnagyobb olajipari lengyel cég, az Orlen megvegye az egyik legnagyobb lengyel kiadót, Polska Presst, ami az ország 24 vidéki lapjából 20-at kiad, írta meg elsőként a 444.hu.
Az állampolgári jogi ombudsman azzal az indokkal támadta meg az eladást, hogy

„az üzlet azt mutatja, hogy a lengyel kormány ugyanazokat a lépéseket akarja végrehajtani, amelyeket Orbán Viktor Magyarországán figyelhettünk meg korábban.”

Az elmúlt években – emlékeztet a Deutsche Welle, a kormányzó Jog és Igazságosság (PiS) párt ígéretet tett a hazai média „újpolírozására”. A PiS, ami poliitkai szövetségese az Orbán-féle Fidesznek, 2015-ben került hatalomra és neki is látott, hogy a közmédia tartalmát saját képére formálja. A PiS vélhetőleg most elérkezettnek látja az időt arra, hogy az általa nem kontrollált lapok felett, akár állami részesedésű cégeken keresztül, mint az Orlen is, megpróbáljon ellenőrzést szerezni.
A lengyel ombudsman a döntésével azt egyelőre megfékezte, hogy a magyarországihoz hasonló helyzet alakuljon ki, miszerint az összes megyei lap a kormányzópárt politikai befolyása alá kerüljön és a kormányhoz hű oligarcha csoport felvásárolja.
- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Sokaknak nem tetszik a kecskeméti színház előtti „új” járda

Nem végeztünk reprezentatív közvéleménykutatást. Az egyik nagy, kecskeméti Facebook csoport posztja alatt néztük át a kommenteket, ebből vontuk le...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...