fbpx

Minden hír aminek ezt a címkét adtuk: Bugac

Mi kellene ahhoz, hogy ne csak egy-két éjszakára jöjjenek a turisták Kecskemétre?

A Covid ugyan hazavágta Kecskemét turizmusát is, de már visszatért a járvány előtti években elért szintre, stabilan 200 ezer fölött van évente a vendégéjszakák...

Hazánk legnagyobb termetű rovarát, a fűrészlábú szöcskét keresgélhetjük a bugaci pusztán

De csak augusztus 26-án, szombaton egy szakvezetéses túra keretében, amelyet a Kiskunsági Nemzeti Park Igazgatóság szervez. Tavaly - már zseblámpával a sötétben "bogarászva" -...

Újra Kecskeméten pöfög az Ezüst Nyíl

Az Ezüst Nyíl névre hallgató, Skoda-motoros drezina visszatér Kecskemétre, ahol a kisvasút egy szakaszán idézi meg a dicső múltat. 2020-ban kezdeményezték, hogy szabadidős elfoglaltságra, sportolási lehetőségre, kikapcsolódásra...

Megérkezett Bugacra az első fehér gólya

Varga Péter, természetvédelmi őrkerület-vezető tájékoztatásából kiderül, Bugacra is megérkezett az első fehér gólya 2023. március 14-én. A párnak egyelőre még csak az egyik tagja...

Egymilliárd forintból fejlesztenek turisztikai célú projekteket Bács-Kiskunban

Három Bács-Kiskun vármegyei település nyert csaknem egymilliárd forintot az európai uniós Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) Plusz keretéből. Erről a vármegyei önkormányzat elnöke...

Helikoptert is bevetettek az embercsempész elfogásához Bugacnál

December 13-án késő este Bugacnál a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság körzeti megbízottja megállított egy magyar rendszámú Volkswagen Caddy-t. A sofőr a megállás után kiszállt a kocsiból és...

Madárinfluenza Bugacon és Kiskunmajsán

Bugacon egy állattartó figyelmét az keltette fel, hogy a mintegy 450 darab tömőludat számláló állományban megemelkedett az elhullás és az idegrendszeri tünetek. Kiskunmajsán szintén...

Virágzik a homoki kikerics a bugaci pusztán

A homoki kikerics (Colchicum arenarium) egy fokozottan védett növény, ami már virágzik a bugaci pusztán több ezer példányban. Gyönyörű, törékeny ez a lilásrózsaszín virág, amelynek...

Előre figyelmeztettek, hogy életveszélyes az út Bugacnál, egy sofőr súlyosan megsérült 

Kirepült a sofőr az autójából, miután egy felújítás alatt álló úton gödörbe hajtott Kiskunfélegyháza és Bugac között. Korábban legalább két bejelentés is érkezett azzal...

A tél szépséges hírnöke megérkezett Bugacra

Telente szórványosan jelennek meg az alföldi pusztákon a hósármányok (Plectrophenax nivalis). Október és március között pillanthatjuk meg gyommagvakat keresgélő példányaikat a szikes pusztákon, vizes élőhelyek...

Hirdetés

Felkapottak

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...

Hirdetés

Legnépszerűbb

Juliska néni egymás után kapta az ellenőrzéseket a kispiacon, volt, hogy a földre letett virágai miatt büntették

1986 óta, azaz harmincnyolc éve árusít Bóta Lászlóné Juliska néni a Petőfi Sándor utcai kispiacon, a Fűrészfogasok mellett. Az...