fbpx
0 C
Kecskemét
2023. november 30., csütörtök

FRISS HÍREK

Továbbra sem nyit a kecskeméti fürdő

- Advertisement -

Bár már akár a múlt héten is nyithatott volna (korlátozásokkal), akkor jelezte a fürdő, hogy a részletek ismerete nélkül ezt nem teszi meg. Majd akkor nyitnak, ha újból biztonságos lesz az üzemeltetés.

Most újabb közlemény ugrik fel a fürdő honlapján. Ebben az van, hogy a legújabb szabályok szerint a benti medencéket nem lehet megnyitni, ezért továbbra is zárva tart a Kecskeméti Fürdő.

A fürdőszövetség állásfoglalása alapján a fürdő helyes intézkedést hozott, amikor nem nyitott azonnal, amikor lehetett volna bizonyos megkötésekkel. Például a szokásos vendég felét fogadhatták volna, és be kellett volna tartatni, hogy négy négyzetméterenként legyen egy vendég. A szövetség szerint felelőtlen volt az a néhány fürdő, amely azonnal nyitott és több százan fürdőztek egy-egy helyen akár.

- Advertisement -

HÍRLEVÉL FELIRATKOZÁS

Hírlevél feliratkozás

FELKAPOTTAK

Sokaknak nem tetszik a kecskeméti színház előtti „új” járda

Nem végeztünk reprezentatív közvéleménykutatást. Az egyik nagy, kecskeméti Facebook csoport posztja alatt néztük át a kommenteket, ebből vontuk le...

LEGNÉPSZERŰBB

Ágasegyházánál videóra vették a fekete nagymacskát

Hajnal Viktor felvételét már többen megosztották a Facebookon. Egy lovaskocsiról vettek videóra egy fekete macskaszerű állatot, még az is...