Újabb imázsfilm készült – Úgy tudjuk, hivatalosan nem a város filmje

0
Képkivágás a korábbi imázsfilmből (az áthúzás tőlünk)
Hirdetés

Az imázsfilm már fogalom lett Kecskeméten, miután szinte beleégett a köztudatba a locsi-poncsi-pancsi KTV-s alkotás. Ilyen szlogenekkel igyekeztek turistákat csalni a filmmel a városba még a turisztikai szezon végére. Az egyperces kisfilmet olyan szinten szénné gyalázták a mi kommentelőink és más hírportálok kommentelői, hogy eredeti helyéről le is törölték. A KTV máig nem válaszolt arra, hogy miért vették le a filmet, és azokra a kérdéseinkre sem, amelyek a film készülésével voltak kapcsolatosak. Miután közérdekű adatigénylésben érdeklődtünk, és erre nem reagáltak, már írtunk róla, hogy jogi útra tereljük az ügyet.

Majd akkor jött a csattanó, amikor a szeptemberi közgyűlésen a polgármester azt mondta az ellenzéki képviselőknek, hogy sikerült egy álhírt szétspriccelniük a városban, ugyanis nem készült a városnak imázsfilmje.

Akkor írtunk róla, hogy bizony éppen az önkormányzati sajtó mutatta be úgy a filmet, mint Kecskemét új imázsfilmjét. Így valójában a gyomrosokat az önkormányzat saját sajtója kapta a polgármestertől. Miután a polgármester a közgyűlésen az ellenzékre kente a szerinte álhír terjesztését, az immár a Kozák Polett által vezetett médiacentrumban lecserélték az egyhónapos szöveget arra, amit a polgármester is mondott. Így illeszkedik a városvezető szavaihoz az önkormányzati sajtó tudósítása. Később, amikor lehetősége lett volna kérdeznie az új ügyvezetőnek egy műsorban a polgármestert az imázsfilmről, akkor ezt nem tette meg.

Hirdetés
kecskemetilapok.hu

Újabb imázsfilm készült, de ezt már nem a KTV-vel készíttették

Most úgy értesültünk az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesületnél tevékenykedő informátorunktól, hogy az egyesület rendelt egy filmet, amely Kecskemétet népszerűsíti, és lényegében kész is van már, csupán néhány javítást kell elvégezni rajta. Talán heteken belül nyilvános lesz a film. Egy 10 perces kisfilmről van szó (még rövidülhet), amely igyekszik a város minden nevezetességét bemutatni, úgy épületeket, mint eseményeket. Úgy tudjuk, hivatalosan ez sem a város imázsfilmje.

Ezt már nem a Kecskeméti Televízió készíti, hanem egy vállalkozót kerestek meg az ötlettel. Hozzáértő, aki már látta az elkészült, de még nem véglegesített filmet, azt mondta, ez messze a legjobb film Kecskemétről, amely mostanság készült. Zenei aláfestés van a felvételek alatt és figyelemfelkeltő feliratok.

Az önkormányzati sajtó szerint az Aranyhomok Kistérségfejlesztési Egyesület volt az egyik szervezője annak az eseménynek, amelyen a korábbi, sokat kritizált imázsfilmet először bemutatták.