fbpx
25 C
Kecskemét
2021. június 11., péntek
KecsUPKecskemétenKecskemét nem kap kormányzati kompenzációt az iparűzési adó kieső bevétele miatt

FRISS HÍREK

Kecskemét nem kap kormányzati kompenzációt az iparűzési adó kieső bevétele miatt

Gulyás Gergely miniszter tegnap jelentette be, hogy 23 milliárd forintot szánnak a 25 ezer főnél népesebb települések kompenzálására. Ugyanis korábban az iparűzési adó felső határát 1%-ban határozták meg, ami az önkormányzatoknál bevétel kiesést okozott. A miniszter szerint tárgyaltak a településekkel, és ez alapján hoztak arányos és méltányos döntést a mostani támogatásról.

A kormány honlapján közzétett lista szerint Kecskemét nem kap támogatást ebben a csomagban.

Működési célra a megyében Baja (560 millió), Kiskunfélegyháza (530 millió) és Kiskunhalas (380 millió) kap pénzt, fejlesztési célra egyetlen megyei településnek sem osztottak támogatást.

Korábban arról írtunk, hogy Kecskemét eredetileg 2020-ra 12 milliárd forint iparűzési adóbevétellel tervezett, amit a korábbi években elért és növekvő bevételekre alapozott. A tervet keresztül húzta részben a mindenkit mélyen érintő gazdasági válság, részben pedig a kormány megszorító csomagja, így ütve milliárdos lyukat a kecskeméti költségvetésen. Városunkban az iparűzési adó a működési célú bevételek mintegy felét teszi ki. Kecskemét a gépjárműadó elvonása következtében 415 millió forinttól esett el 2020-ban, amivel a város 2021-ben már nem is tervezhet. Az ingyenes parkolás csak 2020 első félévben 103 millió forint bevétel kiesést okozott. A szolidaritási adó pedig a 2020. évi 1,4 milliárdról közel 3 milliárdra emelkedik 2021-ben a polgármester elmondása alapján.

 

Hirdetés

Felkapottak

Fának ütközött a menekülő sofőr

Egy sofőr Kecskemét belterületén jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet, és nem állt meg a rendőri jelzés ellenére sem....

Hirdetés

Legnépszerűbb

Fának ütközött a menekülő sofőr

Egy sofőr Kecskemét belterületén jelentősen túllépte a megengedett legnagyobb sebességet, és nem állt meg a rendőri jelzés ellenére sem....